A fájdalom kínjai

A pokol mélységében érzem az élet csodálatos ízét.....sötét démonok a játszó pajtásaim....tűnj ember az életemből.....nem akarlak látni és hallani......gyűlölet szirmait hintetted szét a lelkembe....pedig csak szerettem.....a szerelem édes ízében nőtt ki a gaz és csak nőtt és csak nőtt....hasztalan próbáltam kiirtani a gyökerét.....magjait a szél felkapta...az anya föld méhébe befogadta...éltető zápor könnyeivel megöntözte.... és újult erővel élt újból.....szép lassan bekúszott a szívembe.....száraz kóróként bökve....darabokra szurkálva azt.....hogy gyűlölnöm kéne....már azt sem tudom.....amikor meghaltál Te....halál tusádban megölted a lelkemet.....megéreztem a halál keserű ízét.....vergődés volt minden...a szívem tudta,hogy megakarsz ölni....az elmém csak az életemért kiáltott....napokig hallottam a hangodat.....lépteidet,ahogy jössz felém.....de az igazi pokol nekem az volt.....amikor hiába vártam,de nem hallottam a megtisztulás mámorító énekét....mélyen eltemettem a az életemért könyörgő fájdalmas órákat....üres lett a lelkem....temettem a hangokat,a képeket....melyek a kínzó múlt emlékében hasítottak a tudatomba....talán,ha ekkor lett volna aki,csak némán a kezemet fogja...minden más lett volna....hangos szavak szálltak felém....minden pillanatban emlékeztetve a fájdalom sikolyára...a halál megérintésére....a halál viaskodására....a haláltusára...agyam dobolta...élsz és élsz....és én éltem....sok-sok éven keresztül a gyilkos szellemedben....