Amikor lelkedet elönti a magányos vágy,
felém fordítod arcodat,
ajkaid némán nyílnak meg a szívem felé,
kezedet nyújtod felém,
s kezemet nyújtom néked,
ott állok mögötted a láthatatlanság szeretetében,
az örök érzelmek csataterében.
(Tünde Scharlotte Takács)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése