Nélküled

Nélküled

Itt ülök, a rideg puszták sötétjében,düledező árnyak tövében
Itt ülök, üvöltő hiénák közt némán és egyedül
Itt ülök, és a fekete ég felé fordítá arcomat, várván egy jelet tőle
Itt ülök, és tekintetem a messzi távolba tűnik le.

Itt ülök, és bénult elmém nem érti miért és miért itt ülők
Itt ülők és szívem üvőlté,hogy de miért oly egyedül,
Itt ülök, lelkem romjai a bénult testem darabjai

Érzem, szívemnek oly sok a teher te nélküled
Érzem már alig bír szívem dobbanni hiányod láncaitól
Érzem,könnyeim zúdulnak, lelkem sötét óceánjának közepén
Érzem,hogy fáj minden,a sötét éjszakákban a komor nappalok
Érzem lelkem megfagy a rideg reggelek, fagyos alkonyában.
Érzem megbénult testem, a fájdalom bilincsének kínjában
Érzem,hogy nem érzek nélküled

Nem álmodok szépet,a jót nélküled
Nem álmodok táncoló hajnalfényt véled
Nem álmodok szerelmet néked
Nem álmodok testednek együttlétet
Nem álmodok,mert már nem alszom melletted
Nem álmodok,mert elloptad álmaimat
Nem álmodok,mert kitépted szívemet

Tudom,hogy ebbe én belehalok...hiányod lelkem gyilkosa

Tünde Scharlotte Takács