A szerelem édes,mindent elsöprő őserő, bimbódzó hajtásaként érintettél meg már az első pillantásodban,mint némán fodrozó víztükör néztél rám.A szívemben láttalak,aztán újra láttalak téged a messzi út közeledő szellőjében,a némaság csendes pillanatában,melyben az utad pora hinté szemembe a könnyeket. Vártalak....talán....de éreztelek....láttalak....szép lassan álmomba sétálván Tégedet.Látom az égbe írt csillagképedet, angyalok kitárt szárnyán hozzám érkezvén, gyönyörű vándor felhőn utazván, suttogó szelek szaván szólítván szívemet. Szélviharként érintve lelkemet,érzem az ébredő hajnal tiszta fényét a lelkedben,a napfelkeltét szívemben.Testem ég a napfényed perzselő tűzében, a nappalod forróságában. Elmerülők szemed szépségében, elveszek karod ölelésében,megsemmisülők tested tűzének forróságában,csókjaid lágy érintésének vad létében élvén.Karom kitárván feléd,simulok hozzád,szívem nyitom Néked,emléked édes ízében,hosszú éjszakák fényében,virág szirmokat hintvén szét utadon üzenem Te néked....
GYERE....GYERE....KEDVES....GYERE....és SZERESS....ahogy én SZERETLEK
Horváth Tünde
Szerzői és minden jog fenntartva
Megosztható változtatás
nélkül, mindennemű egyéb
felhasználása engedélyköteles
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése