A gyász fekete köntösében
Amikor a gyász köntösébe öltözik lelkünk,akkor szívünknek a világ léte,még a feketénél is feketébb színben él. Ilyenkor a lélek nem érez mást,mint a semmit. A semmit a maga ürességében,rideg közönyében,a fagyos m
Amikor a gyász köntösébe öltözik lelkünk,akkor szívünknek a világ léte,még a feketénél is feketébb színben él. Ilyenkor a lélek nem érez mást,mint a semmit. A semmit a maga ürességében,rideg közönyében,a fagyos m
agányában.
A szív tompán lüktető fájdalommal elköszön a szeretett lény földi lététől. Leheli ő a dobbanásaiban, a búcsú szavait, a könnyek pergésében.
A lélek issza magába a gyász kesernyés cseppjeit. Látja ő a gyász komor színeit,az emlékek létében. Keserves kínokkal érzi,hogy VOLT és VAN.
Jó volt veled,de most már csak a kínzó hiányod van.
Jó volt hangod dallamait hallgatni,elmélázva a csend szépségében,de most már csak az őrjítő süket csend van.
Jó volt arcod látni,lényedet a szemnek átölelni,de most csak a vak sötétség van.
Jó volt veled érezni,az otthon melegét,de most csak a fagyos otthon van már.
Egy érzés, csak egy érzés,csak egyetlen egy érzés,mely talán megmarad most már örökkön,örökké,az idők végezetéig.
Hogy mi?
Nélküled,két karod ölelése nélkül oly árva vagyok én,szívem is oly egyedül van lényed melegítő szeretete nélkül.
Ráébredni a szörnyű valóságra,nap,mint nap,hogy te már nem vagy itt,e földi otthonunk paradicsomában.
Horváth Tünde
Szerzői és minden jog fenntartva
Megosztható változtatás
nélkül, mindennemű egyéb
felhasználása engedélyköteles
A szív tompán lüktető fájdalommal elköszön a szeretett lény földi lététől. Leheli ő a dobbanásaiban, a búcsú szavait, a könnyek pergésében.
A lélek issza magába a gyász kesernyés cseppjeit. Látja ő a gyász komor színeit,az emlékek létében. Keserves kínokkal érzi,hogy VOLT és VAN.
Jó volt veled,de most már csak a kínzó hiányod van.
Jó volt hangod dallamait hallgatni,elmélázva a csend szépségében,de most már csak az őrjítő süket csend van.
Jó volt arcod látni,lényedet a szemnek átölelni,de most csak a vak sötétség van.
Jó volt veled érezni,az otthon melegét,de most csak a fagyos otthon van már.
Egy érzés, csak egy érzés,csak egyetlen egy érzés,mely talán megmarad most már örökkön,örökké,az idők végezetéig.
Hogy mi?
Nélküled,két karod ölelése nélkül oly árva vagyok én,szívem is oly egyedül van lényed melegítő szeretete nélkül.
Ráébredni a szörnyű valóságra,nap,mint nap,hogy te már nem vagy itt,e földi otthonunk paradicsomában.
Horváth Tünde
Szerzői és minden jog fenntartva
Megosztható változtatás
nélkül, mindennemű egyéb
felhasználása engedélyköteles
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése