November 01. Szeretteinkért égnek ma a gyertyák

November 01.
Szeretteinkért égnek ma a gyertyák, akik oda fentről vigyáznak ránk

Virágok boríták puha takaróként ma a sírhantokat
Gyertyák imbolygó fényénél járják lelkünk, az emlékezések útjait,a sírkőveknél.
Szelíden hunyorgó mécsesek

ontják szerető szívünknek a világosság örök fényét,komor sírkertekben
Némán,lehajtott fejjel,összekulcsolt kézzel ,ma megállunk egy-egy pillanatra,emlékeink sokaságában.

Emlékezünk.

Szeretteink örök létére,szívünk hajlékában.
Lényük szépségére lelkünk létében.
A múltat,az életet nem feledhetjük,mely veled volt tökéletes,tudjuk mi ezt már jól.

Vissza tekintünk ma

Vissza térvén teljes lényünkkel,testestül-lelkestül szeretteinkhez.
Ajakunkon imát morzsolva lelkük üdvéért.
Ha el is mentek ők,
szívünk az ki halkan suttogja nékünk,
hogy mindig,mindig itt lesznek ők velünk.

Lassan elindulunk a földi otthonunkba
útközben meg-meg pihenve
kidőlt keresztfák árnyékában
Nekik már nem köszön senki...mécsest gyújtunk és megyünk utunkon tovább
Némán,fázósan,fogunk vacogván és tudjuk,érezzük ma oly nagyon,hogy
Életünk fonalát szeretteinkkel a halál elvágta,hogy Angyalok ölelhessék lelkünket

Horváth Tünde
Szerzői és minden jog fenntartva
Megosztható változtatás
nélkül, mindennemű egyéb
felhasználása engedélyköteles